Detrik Rozália

Detrik Rozália vagyok. Lószőrékszer készítő.

A lószőrből készült ékszerekkel először 2012-ben találkoztam. Ez azért is meglepő, mert 6 éves korom óta lovagolok, elvégeztem a Testnevelési Főiskola lovaskultúra oktató képzését és rengeteget mozogtam lovas körökben mégsem találkoztam ezzel a hagyományos kézműves mesterséggel.

A lószőrékszer készítés egy hagyományos népi mesterség. Köztudott, hogy nemzetünk már a kezdetektől fogva szoros kapcsolatban állt négylábú társunkkal, a lóval. A régi időkben nem állt az ember rendelkezésére olyan technika és azok az anyagok, gépek, amelyek ma már a hétköznapjaink részei. Ezért természetes, számukra könnyen elérhető anyagokból állították elő a használati

eszközeiket. Ilyen volt a lószőr is. Lovuk volt bőven. Hasznosították őket szállításra, közlekedésre, társuk volt a harcok megvívásában. Élelmet adott a húsa, ruhát, takarót készítettek a bőréből és felhasználták a szőrét is, elsősorban a farokszőrt, ez az, ami elég hosszú és elég erős. A farokszőr alkalmas volt például kötelek készítéséhez. Később hegedűhúrként és ékszerek alapanyagaként is szolgált.

A lószőrékszer készítés elengedhetetlen kelléke az úgynevezett kaptafa. A karikák, gyűrűk és a térbeli alakzatok is mind-mind különböző méretű és formájú kaptafákon készülnek.

Ezekre fektetjük a szőrt és az éppen használt technikának megfelelően hurkoljuk, a makraméhoz hasonló módon.