Farkas Erik

Aztakeservit

Az Aztakeservit egyik alapító tagja, filmeket, fotókat készít, mellette gazdálkodik. A hulladék művészete idővel jött neki, ahogy gyűltek az akciókban a kreatív hulladékok, úgy jött az ihlet, hogy dolgozzon vele.

Az AztaKeservit egyesület egy baráti társaságból nőtte ki magát, hivatalosan 2016-ban lett egyesület. Jogilag jelenleg tizenhét tagot számlál az értékőr csapat (nem csak dunaföldváriak). Összesen azonban negyven körül mozog azoknak a száma, akik aktívan tevékenykednek az egyesület munkájában. Hivatalos tag egyébként az lehet, aki kétszer részt vesz a PET Kupán, amit lelkes környezetvédők szerveznek a Tiszán. (A PET Kupa egy nonprofit, civil kezdeményezés, egyfajta környezetvédelmi akció a Tisza megmentésére. Annak a hatalmas PET-palack áradatnak üzennek hadat, amely évről évre elárasztja a Tisza folyót.).

Célkitűzéseik hármasa:természet, sport, alkotás

A „békebázis” – ahogy ők maguk egymás között nevezik a tevékenységük színterét – a dunaföldvári Duna-parton található, a volt úttörőtábor utáni füves placcon. A bázis bejáratánál tábla hirdeti a célkitűzéseik hármas körét: természet, sport, alkotás. Egy szövetség, ahol természet, mozgás és művészet együtt tud működni, keveredni és hathatós eredményeket elérni.

Alkotások

Fogókecske