Hurta Szimonetta vagyok, a Szimonetti ékszerek megálmodója, civilben közgazdász, szabadidőmben a kézműves alkotás szerelmese. Az ékszereket kamaszkorom óta az önkifejezésem egyik legfőbb eszközének tartom, ezért kezdtem el már akkoriban is minél egyedibb, saját darabokat készíteni – először magamnak. A hulladék ékszerekhez való felhasználása csak évekkel később, egyetem alatt jött, tetszett és kihívást jelentett valami közönségesből esztétikus tárgyat alkotni. A mondás, hogy ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs, mottómmá vált, ahogy elmerültem a háztartási hulladék divatkiegészítőként való újraálmodásában. Több, mint 7 éve készítek ékszereket újrahasznosított kávékapszulákból. Az alumínium kapszulákat kézi szerszámokkal hajtogatom, gyöngyökkel és egyéb fém kiegészítőkkel kombinálom. Szeretek formákkal kísérletezni és csodásnak találom a komplementer színeket egymás mellett. Személyes kedvenceim a fülbevalók, ezen kívül készítek még medálokat, nyakékeket és gyűrűket is.
Hurta Szimonetta
Szimonetta ékszer
