Inez és Zsolti

CyberTech

Az újrahasznosítás szele legelőször 2021 nyarán ért minket, ekkor kaptunk egy nagy zacskó kidobásra szánt alaplapot. Még nem nagyon tudtuk mit is szeretnénk vele kezdeni, hogyan is lehetne újra hasznosítani vagy hogy egyáltalán lehet-e kezdeni vele valamit… aztán elkezdtük egy kicsit tovább gondolni a dolgokat.
Esetleg lehetne formákat adni hozzá… „milyen jól mutatnának ékszerként” gondoltuk, hiszen alapból is mérnöki műalkotások. Így indult a CyberTech. Nem tudtuk hogyan, de azt tudtuk hogy az alaplapokból egy napon ékszerek lesznek és újjá születnek.

Ezután következett néhány hónapnyi tesztgyártás, elkezdtük megismerni amivel dolgozni szeretnénk, az alaplapokból először fa majd fémékszerek születtek. 2021 őszén volt az első rendezvényünk amire kivittük ékszereinket és bemutattuk az ötletünket a közönségnek. Már az elején nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, ami megerősített minket abban, hogy jó az amit alkottunk és ezt folytatnunk is kell.

Sajnos napjainkban rengeteg elektronikai hulladék keletkezik, így mi ezzel próbálunk meg hozzájárulni a környezetünk védelméhez. Így kerültünk ide az Eco Art Galériába, hogy egy kicsit jobban megismerjétek a munkásságunkat, reméljük hogy újra hasznosított ékszereink szimpatikusak nektek.

Üdvözlettel a CyberTech csapata

Inez és Zsolti