Farkas Erik – Aztakeservit

Az Aztakeservit egyik alapító tagja, filmeket, fotókat készít, mellette gazdálkodik. A hulladék művészete idővel jött neki, ahogy gyűltek az akciókban a kreatív hulladékok, úgy jött az ihlet, hogy dolgozzon vele. Az AztaKeservit egyesület egy baráti társaságból nőtte ki magát, hivatalosan 2016-ban lett egyesület. Jogilag jelenleg tizenhét tagot számlál az értékőr csapat (nem csak dunaföldváriak). Összesen azonban negyven körül mozog azoknak a száma, akik aktívan tevékenykednek az egyesület munkájában. Hivatalos tag egyébként az lehet, aki kétszer részt vesz a PET Kupán, amit lelkes környezetvédők szerveznek a Tiszán. (A PET Kupa egy nonprofit, civil kezdeményezés, egyfajta környezetvédelmi akció a Tisza megmentésére. Annak …

Ferenci Zsolt – Aztakeservit

Az Aztakeservit kitalálója, tetováló, festő, és az elmúlt években  hulladékszobrász. z AztaKeservit egyesület egy baráti társaságból nőtte ki magát, hivatalosan 2016-ban lett egyesület. Jogilag jelenleg tizenhét tagot számlál az értékőr csapat (nem csak dunaföldváriak). Összesen azonban negyven körül mozog azoknak a száma, akik aktívan tevékenykednek az egyesület munkájában. Hivatalos tag egyébként az lehet, aki kétszer részt vesz a PET Kupán, amit lelkes környezetvédők szerveznek a Tiszán. (A PET Kupa egy nonprofit, civil kezdeményezés, egyfajta környezetvédelmi akció a Tisza megmentésére. Annak a hatalmas PET-palack áradatnak üzennek hadat, amely évről évre elárasztja a Tisza folyót.). Célkitűzéseik hármasa:természet, sport, alkotás A „békebázis” – …

Furmen Erzsébet

Néhány gondolat az alkotói tevékenységemről Furmen Erzsébet vagyok, kavicsművészettel foglalkozom. Végzettségem szerint szociálpedagógusként és pályaválasztási tanácsadóként dolgoztam, munkám során mindig emberekkel foglalkoztam. A művészet eleinte amolyan kiegészítő hobbinak számított, mely segített a kikapcsolódásban, és feltöltődésben. Többféle művészeti ágban kipróbáltam már magam (ékszerkészítés, rajzolás, festészet), végül rátaláltam erre – az egyáltalán nem szokványos – irányra: a kavicsművészetre. A természetet hívtam segítségül alkotásaimhoz. Érintetlen kavicsokból készítek képeket, amelyek békességet árasztanak, nyugalmat sugároznak, megmelengetik az ember lelkét. Olyan alkotások ezek, amelyekben hosszú percekig jólesően lehet elmerülni. A kavicsokon kívül gyakran egészítem ki a képeket üvegdarabokkal, maradék dróttal, de felsorolhatatlan azoknak az anyagoknak a …

Gyarmathy Éva – Thyvum

Gyarmathy Éva vagyok, és 2021-ben indítottam útjára másodállásként a Thyvum nevű vállalkozásomat. Varrás iránti szenvedélyemet és kreativitásomat ötvözve textilékszerek készítésével foglalkozom. Az első darabjaimat újrahasznosított farmerből alkottam, és azóta is nagy örömmel dolgozom ilyen anyagokkal. Számomra fontos, hogy ne vesszenek kárba az elhasználódott ruhadarabok: gyöngyökkel, hímzéssel, kristályokkal, zsinórokkal, drótokkal, színes vásznakkal, időnként szabászati maradékokból származó anyagokkal adok teljesen új formát és külsőt a textileknek. Szeretem a különféle elemeket egyedi, harmonikus ékszerekké formálni. Hiszek abban, hogy az upcycling, azaz a régi anyagok új értelmet nyerő felhasználása nemcsak környezettudatos, hanem divatos is lehet. Mérvadó számomra a zero waste szellemisége. Mivel textiltermékeket készítek, …

Hagara-Nagy Nóra – Seed Bonbon

A Seed Bonbon Handmade márka 2017-ben jött létre, Hagara-Nagy Nóra ötlete alapján. Az irodai papírhulladékból és vegyszermentes vetőmagokból készült magbonbonok különféle édességek világát idézik kinézetükkel, azonban nem megenni, hanem elültetni kell őket. A termékek ötvözik az ajándékozás örömét a fenntarthatósággal. A kézzel készült magbonbonok különleges ajándékok, melyek nemcsak szépek, hanem élő emlékké is válnak, hiszen megfelelő gondoskodás mellett illatos fűszernövényekké vagy méhbarát virágoskertté változnak. A gyártás megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató alapítvány közreműködésével zajlik, ezzel valódi fenntartható, környezettudatos alternatívát kínálnak a hagyományos ajándékok helyett. Kész termékportfóliójuk mellett egyedi igények alapján is gyakran készítenek összeállításokat, legyen szó zöld esküvőről vagy céges logózott ajándékról. Elismerések: …

Hurta Szimonetta – Szimonetta ékszer

Hurta Szimonetta vagyok, a Szimonetti ékszerek megálmodója, civilben közgazdász, szabadidőmben a kézműves alkotás szerelmese. Az ékszereket kamaszkorom óta az önkifejezésem egyik legfőbb eszközének tartom, ezért kezdtem el már akkoriban is minél egyedibb, saját darabokat készíteni – először magamnak. A hulladék ékszerekhez való felhasználása csak évekkel később, egyetem alatt jött, tetszett és kihívást jelentett valami közönségesből esztétikus tárgyat alkotni. A mondás, hogy ami az egyiknek szemét, az a másiknak kincs, mottómmá vált, ahogy elmerültem a háztartási hulladék divatkiegészítőként való újraálmodásában. Több, mint 7 éve készítek ékszereket újrahasznosított kávékapszulákból. Az alumínium kapszulákat kézi szerszámokkal hajtogatom, gyöngyökkel és egyéb fém kiegészítőkkel kombinálom. Szeretek …

Inez és Zsolti – CyberTech

Az újrahasznosítás szele legelőször 2021 nyarán ért minket, ekkor kaptunk egy nagy zacskó kidobásra szánt alaplapot. Még nem nagyon tudtuk mit is szeretnénk vele kezdeni, hogyan is lehetne újra hasznosítani vagy hogy egyáltalán lehet-e kezdeni vele valamit… aztán elkezdtük egy kicsit tovább gondolni a dolgokat. Esetleg lehetne formákat adni hozzá… „milyen jól mutatnának ékszerként” gondoltuk, hiszen alapból is mérnöki műalkotások. Így indult a CyberTech. Nem tudtuk hogyan, de azt tudtuk hogy az alaplapokból egy napon ékszerek lesznek és újjá születnek. Ezután következett néhány hónapnyi tesztgyártás, elkezdtük megismerni amivel dolgozni szeretnénk, az alaplapokból először fa majd fémékszerek születtek. 2021 őszén volt …

Jeney Orsi – Ursuslupus

Az Ursuslupus egy magyar upcycling márka, amely egyedi és funkcionális tárgyakat készít kidobásra ítélt anyagokból. Jeney Orsi alapította 2013-ban azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára és megmutassa, hogy a hulladék is lehet értékes. Mit jelent az upcycling? Az upcycling, vagyis a továbbhasznosítás, egy kreatív folyamat, amelynek során a feleslegessé vált anyagokból – például lyukas matracok, úszógumik, sátrak, bannerek – értékesebb termékek készülnek. Az Ursuslupus esetében ez azt jelenti, hogy a kidobásra szánt anyagokból esővédő üléshuzatok, táskák, övtáskák, neszesszerek, ékszerek vagy éppen lakberendezési tárgyak születnek – attól függ, mit enged az alapanyag. Miért különleges az Ursuslupus? ●       …

Kanyó Zoltán

A nevem kanyó Zoltán. 20 évvel ezelőtt volt egy motorbalesetem,amiben deréktól lefelé lebénultam. Utána muszáj volt kitalálom valamit amivel lefoglalom magam. Sok mindenbe bele kezdtem, a drót fák csak egy későbbi sikertelen élő bonsai nevelés után kerültek képbe. Megtetszett, hogy nem kell öntözni és nem igényel nagy tudást, ellenben lehetnek ugyanolyan szépek. Fáimat nagy gondossággal és türelemmel készítem. Célom az, hogy olyan örömet szerezzen az új gazdájának mint nekem az el készítésük.

Kátai László

Kátai László vagyok, Borsod megyében élek és alkotok. Sok éve láttam Németországban egy kirakatban, csavarokból, anyákból, hasonló anyagokból felépített szobrot. Munkahelyeimen a vas megmunkálás minden folyamatával találkoztam és szeretem alakítani az anyagot. Húsz éve is van annak, hogy hobbiból megpróbáltam a garázsban fellelhető vas alkatrészekből szobrot készíteni. Szeretem a kihívásokat, így jöttek az ötletek milyen élethelyzeteket, pillanatokat tudok szoborba önteni. Lettek zenészek, sportolók, egy -egy szakmát, hobbit megörökítő szobrocskák. Először hobbi, majd mellékállás, jelenleg vállalkozásom épül erre a tevékenységre. Az évek során óriási fejlődésen ment keresztül a vállalkozás, a technikám pedig folyamatosan finomodik. Arra törekszem, hogy kiváló minőséggel és megfizethető …