Szautner Péter vagyok, 1990. január 15-én születtem Zircen, és gyermekkorom óta Csetényben élek. Az iskolai éveimet követően Balatonfüreden végeztem el a hegesztő szakmát, 2008-ban. A képzést követően hamar munkába álltam, és 2008-tól szakképzett hegesztőként dolgoztam, ahol több éves szakmai tapasztalatot szereztem. A hegesztés iránti érdeklődésem és a munkám során szerzett tudásom később egy új irányba vezetett, amikor 2020-ban hobbi szinten elkezdtem fém hulladékokból szobrokat készíteni. Kezdetben kizárólag családtagjaimnak és ismerőseimnek készítettem műalkotásokat, ajándékként, de az idő múlásával egyre nagyobb érdeklődés övezte munkáimat, így természetes lépés volt számomra, hogy megrendelésre is elkezdjek szobrokat alkotni. Az alkotói folyamat számomra nem csupán szórakozás, …
Alkotók
Szontaghné Demeter Ágnes – lószőrékszer készítő, népi iparművész
1992 óta foglalkozik lószőrékszerek készítésével, melyet azóta is, – immár 33 éve – művel nagy örömmel és kitűnő művészi érzékkel. 1992-1998-ig, 6 éven keresztül, nyaranta a Németh György által szervezett Országos Lószőrékszer-készítő táborban sajátította el ennek a ritka népi kismesterségnek a fortélyait és itt fejlesztette tudását. Hatással voltak rá Bodrogi Sándor munkái. 1986-ban került közel a népművészethez, először gyöngyfűzéssel foglalkozott, de rabul ejtette ez az új anyag, a finom technika, a nagy türelmet igénylő elfoglaltság. Ez a csaknem feledésbe merült pásztor népművészet lehetővé teszi, hogy a ló farokszőrének szálaiból egy csomózásos technikával nagy finomságú, aprólékos kidolgozású, gyönyörű termékeket, ékszereket lehessen …
Tar Ildikó
Tar Ildikó néven Budapesten születtem 1965-ben, majd 30 éves koromig Csömörön éltem. 1999 nyarán, egy művészi impulzus hatására, autodidakta módon kezdtem festeni. A Cserhát Művész Társaság zsűrizte munkáimat. 2015-ben Aranykéz Díjat, majd 2017-ben Kortárs Iparművészeti Nagydíjat kaptam. Az eltelt 25 év alatt, több tucat önálló kiállításom volt szerte az országban. Közben, 2015-ben megismerkedtem a textilszobrászattal, aminek hamarosan oktatója is lettem. Egy magyar vegyészmérnök segítségével, saját fejlesztésű alapanyagot kísérleteztem ki, amivel készítem munkáimat. Az óta saját, védett márkanevem a TikoTex. Több mint 300 embernek tanítottam meg a TikoTex technika alapjait. Tanítványaimmal is több közös kiállítást szerveztem. 2024. decemberében, Jászberényben nyílt állandó kiállításom, …
Trash Art Múzeum
A Trash Art Múzeum Magyarország első olyan kiállítása, amely az újrahasznosított fémhulladék művészeti felhasználására specializálódott. A múzeum célja, hogy bemutassa, hogyan válhat a hulladékból érték és hogyan ötvözhető a kreativitás a fenntarthatósággal. A kiállítás egyedi szobrai teljes mértékben autóalkatrészekből készültek, és ikonikus filmes karaktereket jelenítenek meg életnagyságú formában. A művészek több száz munkaórát fordítottak arra, hogy fémhulladékot lélegzetelállító alkotásokká alakítsák. Nemcsak vizuális élmény, hanem fenntarthatóság és az újrahasznosítás fontosságára való figyelemfelhívás is középpontban áll. A tájföldi szobrászművészek által készített alkotások főként filmes karakterek jelenítik meg. Több százmunkaóra és megszámlálhatatlan mennyiségű fémdarab felhasználásával készültek. A Trash Art Múzeum Budapesten található, a …
Varga Eszter – Consuela
Elektronikai és egyéb hulladékok felhasználásával készítek ékszereket. Bármivel szeretek dolgozni, ami épp a kezem ügyébe kerül, pláne, ha valami új anyag. Annak ellenére, hogy akik ismerik a márkát, azoknak az újrahasznosítás kapcsán szoktam eszébe jutni, eredetileg csak azért készítettem az első ilyen ékszereimet körülbelül tíz éve, mert megtetszett egy alaplap mintája és színe. Arra nem is gondoltam, hogy épp újrahasznosítok, pedig ez is benne volt. Amikor dolgozom, első sorban továbbra is mindig az vezérel, hogy bármilyen tárgyból előhozzam a lehető legszebb, vagy legérdekesebb megjelenési formáját. A műanyagok, az elektronikai eszközök még nincsenek itt velünk olyan régóta, mint a fa, az …
Varga Zoltán Zsolt – szobrász
1962-ben születtem Szombathelyen. 1980-ban érettségiztem a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola díszítő szobrász szakán. Mestereim Borbás Tibor, Kutas László, Orr Lajos, Tóth Béla és Mészáros Mihály voltak. 1989-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Egyetem kőszobrász-restaurátor szakán. Szobrász mesterem Kő Pál volt. 1981-ben nősültem, feleségem Jankó Katalin gyógypedagógus. Három lányunk, hat unokánk van, Gödölőn élünk. 2004 óta publikálok novellákat a Liget folyóiratban. Két novellás kötetem jelent meg az Orpheusz Kiadónál: „Önkéntes száműzetés” (2013) és „Euridiké halott” (2019). 2022-ben mesekönyvem jelent meg a Magyar Napló Kiadónál „Kerekerdei mesék” címmel, 2024-ben a folytatása „Újabb kerekerdei kalandok” címmel a Naspolya Kiadónál..
Varjas Judit
Varjas Judit vagyok a Varjas Art alapítója. Díszítőfestő szakmám megszerzését követően vágtam bele a kemencében olvasztott üvegékszerek készítésébe, majd értékesítésébe. Ezt követően kezdtem el régi alpakka evőeszközökből ékszereket készíteni. Padlásokon, fiókok mélyén kallódó, kidobásra váró kanalak, villák lényegültek át kezeim között ékszerekké, szélcsengővé, vagy épp fogasokká. Főiskolai, majd egyetemi éveim alatt számtalan vásáron, expón és piacon kínáltam portékáimat, határainkon belül is kívül egyaránt, mellette díszítőfestészettel foglalkoztam. Tanulmányaim befejeztével festettem meg a Tapolcai Halas Lépcső street artot, mely pillanatok alatt nemzetközileg is ismerté vált. Ezután vágtam bele a dekorfal kivitelezésbe. Immáron számtalan hazai szolgáltató, köz- és magánépület, hotel őrzi kezeim nyomát …
Viola Melinda
Violinda Design A VIOLINDA 2015-ben kezdett el az értéknövelő újrahasznosítás, upcycling művészetével foglalkozni. A kidobásra szánt anyagból valami újat és értékes terméket alkot egy ősi maja hajtogatási technikával. Az alapanyag a mások által kidobásra ítélt hulladék papír, újság, csomagoló anyag maradék, lejárt szórólap. De más is akad, mint a könyvkötészeti műbőr, a szalagfüggöny vagy a tapéta! Az értéktelen „szemét” így értékes termékké válik, lesz belőle valami, amiből nincs még egy a világon. Termékeink 100 %-ban kézzel készülnek, vízállóak, strapabíróak, esztétikusak, praktikusak és könnyen kezelhetőek- kézi és válltáskák, alkalmi kiegészítők, pénztárcák, sminktáskák, ékszerek. Így a környezetvédelem DIVATTÁ válik. A VIOLINDA cégeket szólít meg, akiknek …
Vörös Eszter Anna – EYCIIR Varázsbolt és Galéria
2014 óta festek, autodidakta módon. Első képemet egy álomkép ihlette, s azóta is megmaradt a munkáimban a spirituális, álomszerű jelleg. Kedvenc témáim a természet, állatok, szürreális, nyújtott alakok, lények, illetve az éjszakai égbolt, a Hold, csillagok, galaxisok. Fejből festek, a minták saját ötleteim, bár sok minden inspirál, előfordul, hogy egy-egy adott karaktert vagy motívumot átformálok és átültetek a saját stílusomba, világomba. Akrillal dolgozom vászonra, fára és farmerre is. A farmerre festés viszonylag új vonal nálam, a kreatív újrahasznosítás jegyében már nem viselt, elhordott farmerdzsekiknek és -nadrágoknak igyekszem új életet adni. 5 évig saját boltot/galériát vezettem Gödöllő központjában „EYCIIR Varázsbolt és …